Tanévnyitó

Tanévnyitó

A nyolcadikos lányok tánca.

Felvonulás Pomáz napján

Felvonulás Pomáz napján

Végre birtokba vették a gyerekek az új játszóteret!

Végre birtokba vették a gyerekek az új játszóteret!

Karácsonyi éneklés

Karácsonyi éneklés

Végzőseink keringője

Végzőseink keringője

Élménybeszámoló az egyhetes torna edzőtáborról

Július 8-án kezdődött iskolánk tornászainak nyári edzőtábora, melynek a mai napon lett vége, a gyerekek nagy bánatára. A csapat edzői, Géza bácsi és Gergő bácsi, napi két edzést tartottak. Az első nap után a táborozóknak igencsak izomlázuk lett, hiszen a napi 2×3 órás edzéshez nincsenek hozzászokva a gyerekek.

Az edzőtábor minden perce jó hangulatban és élményekben gazdagon telt. Az edzések közötti időben játék, csapatversenyek, ügyességi vetélkedők várták a gyerekeket.

Csütörtökön Molnár-Bruder Géza igazgató úr közreműködésének köszönhetően lehetőséget kaptak tornászaink arra, hogy egy igazi tornacsarnokba, a Budapesti Honvéd Sportegyesület edzőtermébe látogathassanak, és ott edzhessenek három órát. Szerencsére korán odaértek, így még egy kis részletet is láthattak abból, hogy miként folyik egy edzése a Honvéd Sportegyesület kiváló tornászainak. A táborozók nem tudtak betelni a sok tornaszer látványával. Amikor a tornászok befejezték az edzést, a pomázi csapat vehette birtokba az egész csarnokot a szerekkel, szivacsgödörrel együtt. Nagy volt az izgalom! A szivacsgödröt próbálták ki legelőször a gyerekek, majd szép lassan eljutottak minden tornaszerhez. Bizony a kísérő felnőttek is kipróbáltak ezt-azt. 🙂

Az idő leteltével sajnos búcsút kellett mondani a Honvéd Sportegyesületnek, majd ezt a különleges napot egy közös fagyizással zárták a táborozók.

Az utolsó napon – bár még az élmények hatása alatt voltak a gyerekek – de visszatért minden a megszokott kerékvágásba. A napi edzés és játékok után azonban következett az egész heti munka értékelése, a remekül sikerült tábor lezárása és a jutalmak kiosztása. Géza bácsi örömmel beszélt az edzőtábor eredményeiről, mindenki sokat fejlődött önmagához képest! Megérdemelten kapták meg a tábori emléklapot és mellé a csoki és gyümölcs jutalmat.

Köszönjük a lehetőséget a Budapesti Honvéd Sportegyesületből KELEMEN ZOLTÁN szakosztály-igazgató úrnak, aki lehetővé tette, hogy a kis csapat használhassa a tornacsarnokot! Köszönet illeti a gyerekek szállításában segédkező Krisztián Barbara, Bakai Andrea és Bruder Katalin pedagógusokat is!

Köszönjük az edzők, Molnár-Bruder Géza és Császár Gergely egész heti munkáját valamint Pomáz Város Önkormányzatának az ebédlő biztosítását!

A mai nap végén megállapíthatjuk, hogy kétség kívül új hagyományunk lesz: az első egyhetes torna edzőtábor olyan jól sikerült, hogy a résztvevők alig várják a másodikat!

képek