Felvonulás Pomáz napján

Felvonulás Pomáz napján

Végre birtokba vették a gyerekek az új játszóteret!

Végre birtokba vették a gyerekek az új játszóteret!

Karácsonyi éneklés

Karácsonyi éneklés

Végzőseink keringője

Végzőseink keringője

Tanévnyitó

Tanévnyitó

Tökfaragás

Tökfaragás

Nagy magyarok nyomában – határtalanul 2018.09.10-14.

A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola tanári kara mindig is elkötelezett volt a magyarság tudat erősítésében, a magyar történelem nagyjai iránti tiszteletben. Éppen ezért volt nagy öröm, mikor az iskola 7. évfolyamosai megnyerték a Felvidéket és Kárpátalját megcélzó Határtalanul pályázatot, hogy – többek között – II. Rákóczi Ferenc életútját végigkísérhessék – ha nem is Törökországig, de életének jelentősebb állomásait felkeresve, a Csillagösvény utazási iroda szervezésében.

Nagy izgalommal szálltunk fel a buszra szeptember 10-én, hogy megkezdjük a közös kalandot. Salgótarjánban csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk Vörös Attila (Ati bá), akinek ízes, palóc tájszólása még élvezetesebbé tette az amúgy is lenyűgöző előadásait, széleskörű ismereteit.

Első állomásunk a Füleki vár volt, amely – történészek szerint – már a XII. században itt állt, s ahonnan csodás kilátás nyílt a környékre.

Ezután az ezüst bányászatáról híres Rozsnyóra mentünk, ahol leginkább a Fő téren csavarogtunk. Megnéztük a Ferences templomot, az Őrtornyot, Andrássy Franciska szobrát, Petőfi Sándor emléktábláját, Rákóczi ottani házát és a visszaállított Kossuth-szobrot. Megálltunk Csucsomban, egy régi bányászfaluban is, ahol benézhettünk egy bányabejáraton is (keresve a manókat). Nem tudtunk úgy tovább menni, hogy meg ne néznénk Krasznahorka várát, amelyet körbesétáltunk. Be is esteledett, mire eljutottunk Várhosszúrétre, első szálláshelyünkre. Miután még tele voltunk energiával (főleg a gyerekek), vacsora után a közeli ködös erdőben sétáltunk még egy nagyot, s így jutottunk el a Buzgó-forráshoz, melynek vize – a hiedelem szerint – megfiatalít és megszépít. Buzgón ittuk.

Másnap reggel a Dobsinai-jégbarlang volt az első látványosság, amely kivétel nélkül mindenkit lenyűgözött. A barlangot az 1870-es években fedezte fel néhány fiatal magyar bányamérnök, s amelynek az átlag hőmérséklete mínusz 2 Celsius fok. Ezután Kassára mentünk, ahol sok szép órát töltöttünk. Elmentünk Márai Sándor szobrához, majd II. Rákóczi Ferenc rodostói házának másolatához, ahol a fejedelem szobrát megkoszorúzták a gyerekek. Utolsó kassai programunk a Szent Erzsébet dóm volt, ahol az altemplomban megtekinthettük Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi József márványkoporsóit, melyeket teljesen beborított a sok, nemzeti színű szalaggal ellátott koszorú. Torokszorító élmény volt.

Innen folytattuk utunkat Borsiba, Rákóczi szülőházába. Kora esti vacsoránk után vettük célba az ukrán határt, ahol elég könnyen át is jutottunk. Második szálláshelyünk Mezőgecsén volt, ahol két éjszakát töltöttünk, s ahol hatalmas szeretettel és kedvességgel fogadtak minket, s ez a vendégszeretet végig is kísért minket az elkövetkező napokban.

Harmadik nap reggel Tiszacsomára mentünk, ahol a magyar tannyelvű iskolában fogadtak minket páratlan műsorral, sok szeretettel. Az iskola néptánccsoportja és a hazafias verseket szavaló fiatalok olyan előadásban részesítettek, hogy azt száraz szemmel nem lehetett végigülni. Az anyaország iránti feltétlen hűségük, ragaszkodásuk és szeretetük szinte kézzel fogható, jó lenne, ha csak egy töredéke lenne belőle itthon is…

Műsorukat ajándékokkal köszöntük meg, melyeket a mi diákjaink állítottak össze ruhákból, könyvekből, játékokból, s ezeket egészítette ki a pomázi ICO vállalat egy nagy doboz írószerrel, amelyet ezúton is nagyon köszönünk.

A két iskola diákjai hamar összebarátkoztak, s míg mi tanárok az iskolát jártuk körbe, s beszélgettünk az ottani kollégákkal, addig a gyerekek már e-mail címeket cseréltek, s bejelölték egymást a különböző közösségi oldalakon.

Csendben folytattuk utunkat; Beregszász volt a következő úti cél. Megtekintettük a várostörténeti múzeumot, a római katolikus templomot, Esze Tamás emléktábláját, s egy kicsit sétáltunk a belvárosban. Ezt követte Munkács. Hosszabb időt töltöttünk a várban, ahol a bástyán álló Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi szobra előtt elénekeltük a Himnuszt, miután itt is elhelyeztünk egy koszorút. Itt volt még többek között egy Kazinczy Ferencnek szentelt kiállítás is, és lehetőséget találtunk arra is, hogy felköszöntsük a születésnapos Gitta nénit. A szállásunk felé megálltunk még Tiszaújlakon, ahol Kárpátalja legnagyobb turulmadár emlékműve található, s amely Esze Tamás első győzelmének állít emléket.

Este fáradtan, de elégedetten feküdtünk le aludni.

Csütörtök reggel Klárikáéktól való hosszas búcsúzkodás után indultunk tovább. Szolyva felé vettük utunkat. Útközben módunk volt belülről is megnézni egy gazdagon díszített pravoszláv templomot. Megérkeztünk az Emlékparkba, mely a málenkij robot, a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak állít emléket. Itt helyeztük el harmadik koszorúnkat, majd csendben körbesétáltunk, olvastuk a táblákat. A hely szomorúságát tovább fokozta – ha ez egyáltalán lehetséges –, hogy koldus gyerekek fogtak minket körbe. Szendvicset, vizet, kekszet adtunk nekik, aminek egyből neki is estek. Ki tudja, hány napja nem ettek…

Számomra eljött az út fénypontja; eljutottunk a Vereckei hágóra. A hely varázsa és szellemisége mindenkit megérintett. Megismételhetetlen pillanat volt: a csodálatos panoráma körbeölel s a honfoglalási emlékmű előtt ül 55 gyerek és 7 felnőtt néma csendben, három percen át. Felemelő érzés…

Hosszabb buszozás után egy kis paradicsomba, a Borzsa-havasba értünk; ahol a Plosanka-patak mentén, kavics építmények sokasága között, gyalogolva jutottunk el Kárpátalja egyik legszebb vízeséséhez, a 14 méter magas Sipot-vízeséshez. Innen mentünk tovább utolsó szálláshelyünkre, Zúgóba.

Utolsó napunk már csak egy programot tartogatott; a beregvári Schönborn kastélyt. A kastély ma szanatóriumként működik, látogatni csak kis részt lehetett. Elkeserítő volt látni, hogy ilyen kincset hagynak tönkremenni; szemmel látható a pusztulása. A kastélyhoz tartozik egy szép park egy kis tóval, aminek (állítólag) nagy Magyarország alakja van. Sajnos nem tudtuk megállapítani, de örülnénk, ha így lenne.

Jánosiban még megálltunk egy tányér gulyáslevesre és egy gombóc fagyira, aztán irány a határ. Itt sem kellett olyan sokat várni, s újra Magyarországon buszoztunk. Útközben elköszöntünk Ati bától, s a gyerekek már nagyon várták, hogy bekanyarodjunk az iskola elé, s megölelhessék szüleiket.

Nagyon gazdag hetünk volt, rengeteg új élménnyel és ismerettel gazdagodtunk. Az időjárás is végig kedvezett nekünk, semmi nem ronthatta az örömünket.

Komoly előkészületeket igényelt ez a tartalmas kirándulás Ácsné Horváth Szilvia, Bruckerné Mikula Ildikó, Gál Anita és Simoncsicsné Jokkel Nóra tanárnők részéről. Nagyszerű munkájuknak köszönhetően zökkenőmentesen telt el az öt nap.

S a további szerencsés kísérők: Bakai Andrea, Kolozs Brigitta, Nagy-György Mária és Lévayné Czirók Margit tanárnők. Utóbbi még mindig az út hatása alatt van.

                                                                                                               CzMargit

képek